2010. december 28., kedd

Pupuseria és Lago de Ilopango

Megérkeztem!!! A csomaggal az újabb kis probléma gyorsan megoldódott, aztán mint kiderült nem kellett belépési díjat fizetni, Samir-ékat hamar megtaláltam, úgyhogy elkezdődött a nyaralás! (Aki esetleg nem lenne képben: Samir CS volt nálam 2 éve, azóta mondhatni jóbarátok vagyunk. Pár napja vette feleségül a barátnőjét, Claudiát. Miattuk jöttem El Salvadorba kezdésként, Nicaragua helyett.)
Először reggelizni mentünk, egy pupuseria-ba. Tele van velük az út széle. A „pupusa” egy kis lepény, amibe sajtot, babot, egyebet tesznek, és kisütik. Issssteni! Aztán megérkeztünk „haza”. Van egy kis szobám szép nagy ággyal, saját fürdővel – ahol hideg víz van csak. És a főútra nyílik az ablak - remélem fogok tudni aludni! És van egy kutyus is, aki Muki névre hallgat, és bár nem szereti az idegeneket, rólam nem lehet levakarni – ezen még ők is meglepődtek. Elvittük Claudiát a rendelőbe (merthogy ő szájsebész és fogtechnikus, és ma dolgozik), majd elindultunk Samirral az Ilopango tóhoz. Ez egy kráter tó, és meseszép. Érdekes, hogy nem kerek az alapja, hanem valami behatárolhatatlan forma. A tó vize hihetetlenül tiszta!!! És nagyon mély, állítólag meg szerették volna mérni de nem találták az alját! Egy halasnál kezdtünk, mi választhattuk ki sütésre a halakat :) Amint készen lett felvittük a hajóra, és út közben ettük meg. Samir Claudiával közösen vette ezt a kis hajókát (lancha spanyolul, nagggyon kezdek belejönni a nyelvbe :). Úsztunk is egy jót a tóban. Ha esetleg nem tűnt volna fel valakinek, az országban 3 napja hidegriadó van, vörös jelzéssel :) Csodálatos látvány volt hajókázni, a tó tele madarakkal, kis szigetekkel, a háttérben vulkánnal (Chabarastiqui). Eredetileg este elmentünk volna még valahova, de amennyit én az utóbbi két napban aludtam... (a Washingtonban töltött 8 óráról inkább nem írnék semmit...) Holnap úgyis viszonylag korán kezdjük a napot, így itthon maradtunk. Átadtam az ajándékokat (téliszalámi, gyulai kolbász, csípős pirosarany, villányi rosé, pirospaprika, és egy kézi fűzésű nyaklánc Claudiának), aminek Samir annyira megörült, hogy a nagyja el is fogyott :) Most el is rakom magam holnapra. Reggel a tengerparton kezdünk, aztán San Salvadorba vissza és körülnézünk – templom, múzeum, stb. (a múzeumot én szavaztam meg :)

6 megjegyzés:

  1. Szandi ez csodás hely, nagyon klasszak a képek!

    VálaszTörlés
  2. A képek nagyon jók.
    Mukiról miért nincs kép?
    Egyébként itt is hidegriadó van, de itt hideg is van...
    Apu

    VálaszTörlés
  3. Igen, kérünk képet Mukiról!!!
    Amúgy milyen az életszínvonal El Salvadorban?
    Egy szájsebész végzettség különlegesnek számít?

    VálaszTörlés
  4. Ciao!

    Örülök, hogy rendben megérkeztél!
    Nagyon szép lehet ott, és csodás az idő! Hát jó mulatást! :)
    ui: Megszületett Moson Ági kislánya, Lelle. :))))

    VálaszTörlés
  5. Szandi,
    erdeklodessel kiserjuk utadat - mar kedvet is kaptunk hozza...
    Comment: WIFI a repulon: sajnos az USA ebbol a szempontbol a kokorszakban van meg, s nem miden - foleg belfoldi - repulon garantalt a WIFI. Talan ezert kerdezi meg egy "amcsi".

    VálaszTörlés
  6. Wow! Ez a tó nagyon szép! Részvétem az út miatt!
    A hidegriadó mit jelent? 30 fok alatt van a hő?

    VálaszTörlés