Ma reggel 6-kor indultunk volna a tengerpartra, hogy elkerüljük a csúcsforgalmat. Nahát ez majdnem így is lett. De hát ugye itt vagyok én...
Hátszóval a sztori ott kezdődik, hogy már 2 napja nem volt víz a szobámban. Mondták hogy ilyen előfordul, másnapra rendben lesz. Nyitogattam is szorgalmasan reggel este a csapot, ami nem olyan mint nálunk, hanem ütközéstől ütközésig kell fordítani a pöcköt jellegű.
Lényeg a lényeg, úgy feküdtem le aludni, hogy a nem működő csap nyitva maradt. Arra ébredtem, hogy elárasztottam a lakást.
Úgyhogy a reggel abból állt, hogy mindhárman víztelenítettünk. Képzelem milyen boldogok lehettek. Mint kiderült már velük is előfordult.
A végén még nem én akarok onnan elmenni, hanem ők szólítanak fel távozásra :)
Azért reggel 7-kor sikerült elindulni, és 9-re már a tengerparti házban voltunk, ahova meghívták Samiréket.
Útközben elmentünk az Izalco (bal, csupa hamu) és a Santa Ana (jobb, szép zöld) vulkánok mellett. Van egy városi legenda, ami gondolom nagyrészt igaz. Az Izalco mögötti dombra építettek egy szállodát, mivel a vulkán működik és folyamatosan pöfékel, így sok vendéget vártak a látvány miatt. Aznap amikor megnyitott a hely, a vulkán megszűnt működni. A szállodát emiatt be kellett zárni pár évvel később. A zárás napja óta a vulkán ismét nekiállt működni :)
Ez a tengerpart. Kicsit szemetes és iszonyat erős a hullámzás, így úszni azt nem lehet. Viszont a víz hőmérséklete egyszerűen tökéletes!!!
Van itt a helyi csládnál egy nagyon cuki kisbaba. Ez a saját bejáratú hintaágya :)
Ez pedig itt nem az egész csapat, de egy része, a kerti medencében.
Ő Julio és épp cukornádlevet iszik.
Nagyon érdekes temetőik vannak, szép színesek.
Aztán jött az én múzumom, a modern művészeti múzumom, kortárs festők képeivel és szobraival. Ezek nagyon tetszettek. Azt nem mondom, hogy tipikusan salvadori alkotások voltak, mert a világ bármely részén el tudtam volna képzelni ezeket, de jók voltak.
Sajnos a katedrális zárva volt, de kívülről is impozáns. Vannak kupolái, amik a képeken nem igazán látszódnak, és szép színes bejárata. 
Ez a néni kérte hogy fényképezzem le őt, hogy meg tudjam mindenkinek mutatni mivel keresi a kenyrét.
Aztán megérkeztünk „haza”. Van egy kis szobám szép nagy ággyal, saját fürdővel – ahol hideg víz van csak. És a főútra nyílik az ablak - remélem fogok tudni aludni!
És van egy kutyus is, aki Muki névre hallgat, és bár nem szereti az idegeneket, rólam nem lehet levakarni – ezen még ők is meglepődtek.
Elvittük Claudiát a rendelőbe (merthogy ő szájsebész és fogtechnikus, és ma dolgozik), majd elindultunk Samirral az Ilopango tóhoz. Ez egy kráter tó, és meseszép. Érdekes, hogy nem kerek az alapja, hanem valami behatárolhatatlan forma. A tó vize hihetetlenül tiszta!!! És nagyon mély, állítólag meg szerették volna mérni de nem találták az alját!
Egy halasnál kezdtünk, mi választhattuk ki sütésre a halakat :) Amint készen lett felvittük a hajóra, és út közben ettük meg. Samir Claudiával közösen vette ezt a kis hajókát (lancha spanyolul, nagggyon kezdek belejönni a nyelvbe :). 
Úsztunk is egy jót a tóban. Ha esetleg nem tűnt volna fel valakinek, az országban 3 napja hidegriadó van, vörös jelzéssel :)
Csodálatos látvány volt hajókázni, a tó tele madarakkal, kis szigetekkel, a háttérben vulkánnal (Chabarastiqui). 
Eredetileg este elmentünk volna még valahova, de amennyit én az utóbbi két napban aludtam... (a Washingtonban töltött 8 óráról inkább nem írnék semmit...) Holnap úgyis viszonylag korán kezdjük a napot, így itthon maradtunk.
Átadtam az ajándékokat (téliszalámi, gyulai kolbász, csípős pirosarany, villányi rosé, pirospaprika, és egy kézi fűzésű nyaklánc Claudiának), aminek Samir annyira megörült, hogy a nagyja el is fogyott :)
Most el is rakom magam holnapra. Reggel a tengerparton kezdünk, aztán San Salvadorba vissza és körülnézünk – templom, múzeum, stb. (a múzeumot én szavaztam meg :) 
Gazdaságának legfontosabb ágazata a trópusi növények termesztése (cukornád, kávé, gyapot). Híres balzsamgyártásáról. 
