2010. december 29., szerda

San Salvador

A mai nap elég érdekesen sikerült, de ezt majd később, előbb leírom mi jót csináltunk.
Bár mondtam Samirnak, hogy engem nem érdekel, de elmentünk az antropológiai múzeumba. Hát, olyan izgi volt mint ahogy vártam, és még ráadásul csak spanyol felirat volt mindenhez...
Aztán jött az én múzumom, a modern művészeti múzumom, kortárs festők képeivel és szobraival. Ezek nagyon tetszettek. Azt nem mondom, hogy tipikusan salvadori alkotások voltak, mert a világ bármely részén el tudtam volna képzelni ezeket, de jók voltak.
Mint kiderült, itt mindent a japánok pénzelnek. Így volt egy japán részleg ezen és a másik kiállításon is - na ezt nem néztem meg mert nem ezért jöttem :)
Ezután a belváros felé vettük az irányt. Az egész olyan, mint egy nagy összefüggő bazár - még a templomok is alig látszódnak ki belőle :)
Sajnos a katedrális zárva volt, de kívülről is impozáns. Vannak kupolái, amik a képeken nem igazán látszódnak, és szép színes bejárata. Ez a néni kérte hogy fényképezzem le őt, hogy meg tudjam mindenkinek mutatni mivel keresi a kenyrét.
Aztán elmentünk "a" piacra, be az igazi sűrűbe. Az utcai bazár körbefolyja a 12 nagy piacépületet, így el lehet képzelni mekkora is az egész. Mivel éhesek voltunk, a kajás részleget sikerült felkutatni. Voltak élő rákok, rengeteg zöldség, finom sajtok (végigkóstoltam a készletet :) és ettünk igazi salvadori specialitást: conches-t. Ez helyi kagyló (valami nagyon egyedi mocsári fajta) megfőzve, hagymával és fűszerekkel. Igazán finom volt!!!
És közkívánatra íme Muki:

Naszóval az történt ma, hogy ...

4 megjegyzés:

  1. Továbbra is követjük az utadat.
    Gondold meg otthagyod e őket, mert azért Samir hely-ismerete mégiscsak fontos lehet.
    Mi most elutazunk Gyulára.
    Jó szilveszterezést és nagyon Boldog Új Évet kíván
    Apu és Anyu

    VálaszTörlés
  2. Szandikám, már többször írtam, de nincs nyoma. Hátha ez sikerül. Gyönyörű helyeken járdz. Samirról is kérünk képet. Hópihét 4 napra Nagyi vállalta. Most indulunk Gyulára. Anyu

    VálaszTörlés
  3. Mit is dolgozik pontosan Samir?
    Én is azt akarom csinálni! Mindig is olyan munkát szerettem volna ahol pár nap alatt megkeresem ami elég egy hónapra :)

    VálaszTörlés
  4. Hát, ha így áll Samiréknál a helyzet, akkor lehet, hogy tényleg jobb, ha lelépsz...
    Jó szilveszterezést, bár azt hiszem, mi itthon hamarabb fogjuk köszönteni az új évet! ;)
    Ciao!

    VálaszTörlés